Image Alt

Blog

A 3. félévben sem fogunk unatkozni azt már az első héten az új órarendünk által megtapasztalhattuk. Kicsit sűrű lett ez a félév és már most nagyon várom a végét. :D A legtöbb óránkat egy új program tanulása teszi ki ami "a GRAPHISOFT® az építészeknek fejlesztett BMI -szoftverek között piacvezető ArchiCAD® révén az épületinformációs modellezés (BIM) úttörője." Egy mondatban mindent le is írtak. Mi az alap funkciókat fogjuk megtanulni, azaz hogyan rajzoljunk alaprajzot, hogyan tudunk a 2D-s rajzunkból 3D-t

A hétvégén került megrendezésre az idei Konyhakiállítás a Budapest Sportarénában, ahol egy jó barátnőm ajánlásával bejutottam a LOSZ tanácsadók közé, ezzel lehetőséget kapva arra, hogy segíthessek elindulni másoknak a konyhatervezés rögös útján. Nagyon sok cikket és praktikát lehet olvasni a neten, de arra kellett ráébrednem, hogy sokan nem tudnak túllépni a terveken vagy egy már meglévő konyhán. Mindent ugyan oda akarnak tenni és csak keveset változtatni a régi megszokott dolgokon. Ezért gondolom, hogy

A múlthéten lezajlottak a második féléves vizsgák, vagyis a félévben készült projektek bemutatása. Körülbelül 2 hete azt mondtam volna, hogy nagyon meg vagyok elégedve a saját munkámmal. Most kritikusabb vagyok magamhoz. Talán kicsit elmentem egy pop-art stílus felé és olyan munkát adtam ki a kezemből, ami igen megvalósítható, igen nagyot üt egy bizonyos rétegnek, de az a réteg nem a márkához illik. Ennek a félévnek a projektfeladata összetett volt. Kaptunk egy magyar márkanevet

Mikor kiválasztasz egy ruhát, éttermet, kocsit, nyaralást, általában utána nézel mit is kapsz a pénzedért. Megfogod, megérinted, megszagolod és eldöntöd néha másodpercek alatt, hogy ez kell. Ettől jobb lesz Neked. Az iskolák kiválasztása kicsit komplettebb. Nem az a meglátni és megszeretni dolog, hanem eldöntöd mennyire van rád szabva a tanrend. Főleg ha felnőtt fejjel, munka mellett szeretnél újra tanulni. Amikor elhatároztam, hogy elkezdek egy művészeti sulit először kutakodni a netten. Ha beírod hogy